Default header image

Dr. Tamasi József

...

Dr. Tamasi József
orvos

  • a belgyógyászat és társadalomorvostan szakorvosa
  • a természetes gyógymódok (komplementer orvoslás) szakértője

Mindig az volt az álmom, hogy beteg embereket gyógyítsak, de ehhez képest az első kórházi élményeim lehangoltak. A kórházban többnyire ugyanazokat az embereket láttam újra és újra, miközben időleges segítséget kaptak tőlünk orvosoktól néhány hétre, vagy néhány hónapra, majd ugyanazokkal a problémákkal tértek vissza. A természetes gyógymódokkal van igazi sikerélményem. Minden baj így sem gyógyítható meg, de ami meggyógyul, az tartósabban meggyógyul.

A természet csodálatos. Mindennek megvan benne az értelme, a helye és az értéke. A betegségnek is. Ha valaki felismeri a betegsége értelmét, akkor hiszem, hogy meg is gyógyul. A vaknak és a süketnek hiába üzen a betegsége, nem látja, nem hallja, ezért egyre nagyobb jeleket kap, hogy vegye már észre és persze egyre betegebb lesz. A súlyos betegségek már ezen az úton sem mindig gyógyulnak, de ilyenkor is sok segítség adható.
A természetgyógyászat valódi gyógyulást hozhat. Művelése legalább akkora szakmai tudást igényel, mint a sebészet, a belgyógyászat, vagy a hematológia gyakorlása. Sokan fognak hozzá csekélyke tudással, és ők is úgy nevezik természetgyógyászat.  
A gyógyítás óriási titok. Meddig mehetünk el, hogy még az isteni játszmába ne avatkozzunk bele. ... folytatás itt

KÉPZETTSÉGEK, FONTOSABB MUNKAHELYEK

1985  Orvosi diploma, Szegedi Orvostudományi Egyetem, Ált. orv. Kar
1985-89  Belgyógyász segédorvos, Kiskunfélegyházi kórház
1989-99  Nemzeti Egészségvédelmi Intézet, Természetgyógyászati program vezetője
1990-95  Külföldi tanulmányút: különböző németországi klinikákon összesen 1,5 év (Müncheni Természetgyógyászati és Belgyógyászati Kórház – Harlaching, Természetgyógy. Klinika – Bad Pyrmont, Vita Natura Klinik – Eppenbrunn)
1992-2010     Biovital-Melissa Egészség- és Wellnessközpont orvosvezetője (Kecskemét később Budapest)
Társadalomorvostan szakvizsga
Belgyógyászat szakvizsga
1990- Többszöri tanulmányút távolkeleten különböző klinikákon: Dél-Korea (Szöul Kheeung Hee University), Kína (Peking), India (Jaipur, Kerala, Delhi, Bombay. Thaiföld (Bangkok)
2010-  Magánorvosi praxis Olaszországban, Lana
2012- PTE, EFK Doktori Iskola PHD hallgató
 

SZAKMAI TISZTSÉGEK, FELADATOK

1989-2010  A Természetgyógyászat (1996-tól Ideál néven) c lap alapítója és főszerkesztője
1991-1993  A Magyar Fitoterápiás Társaság vezetőségi tagja
1992-1997   A Népjóléti Minisztérium Természetgyógyász Szakmai Kollégiumának elnöke
1992-2012  Akadémie Mondial Nemzetközi Természetgyógyászati Oktatási bizotságának magyar tagja (Essen)
1993           Voll féle Elektroakupunktúrás Orvosok Tárasaságának alelnöke
1994-1999   Magyarország képviselője az európai COST B4 on „unconventional medicine”(Brüsszel) kutatási programban
1991- 2012  A Természetgyógyászati Dokumentációs Centrum Alapítvány kuratóriumi elnöke és az esseni székhelyű ZDN elnökségi tagja.
1995-2000   A Magyar Természetgyógyász Társaság vezetőségi tagja
1997-1999   A népjóléti miniszter Természetgyógyászati Tanácsadó Testület tagja
1997-          Vizsgáztató az ETI-ben fitoterápia, alt.mozgás, reflexológia, életmódtanácsadó, alt . fizioter., szemtréner szakterületeken.
1997-          Eü.Miniszter által kinevezve honoris causa vizsgáztató Véroxigenizációs terápiák és a Neurálterápia témakörökben
1998-2000  Az OMFB Társadalmi Előretekintési Programjának „Élettudományok” bizottsági tagja
2001-          Magyar Wellness Társaság alelnöke
1997-2010 Komplementer medicina folyóirat főszerkesztője
1993-2004 Természetgyógyászat tantárgy oktatója és vizsgáztatója a HIETE Egészségügyi Főiskolai karán a Klinikai tantárgyak Tanszékén a „Diplomás ápoló”, „Védőnő”, „Védőnő levelező” szakon
1994-1998 SZOTE oktatója a Természetgyógyászat kötelezően választható tantárgy oktatásában
2001-2009 POTE Eü. Főiskolai Karon meghívott előadó
 

LEGFONTOSABB SZAKMAI TERÜLETEK

A legfontosabb természetgyógyászati és életmód területek, melyeken szakismerettel, tapasztalattal rendelkezem, melyeket a munkám során alkalmazok: ájurvédikus orvoslás, alternatív fizioterápia, alternatív mozgás-masszázs terápia,  alternatív szemtréning eljárások,  antropozófus orvoslás, bioenergetika, biológiai daganatkezelés, biológiai fogorvoslás vizsgáló módszerei,  bizonyos pszichoterápiás módszerek (relaxációs, immaginációs technikák, csoport terápia), dietétika, életmódterápia, fitoterápia, hagyományos kínai orvoslás (akupunktúra, fülakupunktúra, voll féle elektroakupunktúra, akupresszúra, biorezonancia alapú eljárások), homeopátia, HOT, környezeti medicina, manuális medicina (kiropraktika), mikrobiológiai terápiák, neurálterápia, ortomolekuláris medicina, oxigén terápia, ózon terápia, reflexológia, salaktalanító módszerek, természetgyógyászati vizsgáló módszerek.


Dr. Tamasi József  weboldala: KLIKK IDE!