Debrecenben születtem, 1942-ben.  Apám  hívatásos katona volt a Horthy  rendszerben. A Rákosi diktatúrával való szembenállása miatt „B” listára tették, és emiatt nem kaphatott állami vállalatnál állást. Életünkre a szegénység volt jellemző.  A sors kegyéből  az iskolákban, ahova jártam, voltak remek tanáraim is. Így fordulhatott elő, hogy 1960-ban az országos műszaki tanulmányi versenyen az én helyezésem volt a legjobb.

1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia Atommag Kutató intézetében dolgozom. A fizikai kutatásokat szolgáló elektronikai műszereket tervezek, fejlesztek azóta is. 1986-ban, súlyos betegséggel küzdve, elkezdtem  az ashtanga jógát megtanulni és gyakorolni.  

1988-ban erdőlakó lettem. A jóga, az erdei lét, a második feleségem támogatása, a megszerzett emberről szóló tudás eredményezte, hogy életben maradtam. 1999-ben a vanaprasta  életszakasz számomra véget ért, és ismét debreceni lakos lettem. A jógát elkezdtem tanítani, mert úgy éreztem, hogy az ismereteim, amihez ugyan a sors kényszerítő ereje révén jutottam, mások számára is érték lehet. A  spiritualitás is belépett az életembe. Az ezredforduló táján egy jógatáborban, Püspökszentlászlón történt, ahol a táborvezető Bakos Attila volt. Azóta  tudatosabban keresem a válaszokat a létezésünk nagy kérdéseire: ki vagyok, mi a dolgom itt, hogyan tudok teljes életet élni.